A Pest-Budai Dalárda egy férfiakból álló, baráti asztaltársaság, mely – másfél évszázad szünet után – 2011 őszén alakult újjá Budapesten. A fővárosban tanuló vagy dolgozó, általában vidéki származású alapító tagok különböző helyeken ismerték meg egymást, a többiek később csatlakoztak a vidám kompániához.

A dalárdával, mint társulási formával egy régi, nemes hagyományt elevenítettünk föl. Közép-Európában – mindenekelőtt délnémet területen – a középkori regösök, énekmondók örökségét továbbvive mesterdalnokcéhek (ld. Wagner, Nürnbergi mesterdalnokok) alakultak, melyek a nemzeti romantika korától kezdve átadták helyüket az egymás után létrejövő dalos asztaltársaságoknak (Liedertafel), a későbbi polgári dalköröknek (Liederkranz), más néven dalárdáknak (Gesangverein).

Ezek hatására már a reformkor végén megjelentek Magyarországon a közös éneklés céljából szabadidejükben rendszeresen vagy alkalomszerűen találkozó csoportok, melyekről sajnos alig rendelkezünk adattal, ugyanis egyikük sem ért el komolyabb szervezettségi fokot, egyesületként nem kerültek bejegyzésre. A fővárosban már 1845-ben is működött egy dalos kedvű „társulata több vidám tagoknak”, ennél többről azonban nem tudósít a korabeli útikönyv velük kapcsolatban.

A szabadságharc leverése utáni időkben a kedvezőtlen körülmények nem kedveztek ugyan a társasági életnek, ennek ellenére a lipótvárosi templom, a későbbi budapesti bazilika karnagya, Thill Nándor egy férfiakból álló „magán gyakorló énekkart” szervezett a Duna-parti két testvérvárosban. Működésüket hosszas kérvényezés és egy rendhagyó nyilvános szereplést követően „Pest-Budai Dalárda” („Pest-Ofner Gesangverein”) néven végül engedélyezték, ezzel 1852-ben megalakult Magyarország első hivatalosan bejegyzett dalárdája.

A Thill vezette társaság a következő években országos hírnévre tett szert, példájával úttörő szerepet játszott a magyar dalármozgalom elindításában, mely egészen 1948-ig múlhatatlan érdemeket szerzett az önszerveződő polgárosodás, a kulturált társasélet és a magyar nyelv terjesztésében. Az egylet jelentőségét növeli kezdeményezésük az „eredeti magyar férfi-négyes” dalirodalom megteremtésére is, ők voltak ugyanis az elsők, akik ilyen kórusművek írására pályadíjat tűztek ki. A gyors föllendülés, a számos siker ellenére 1867-ben a Pest-Budai Dalárda végleg föloszlott, helyét ugyanebben az évben a Pesti Nemzeti Dalkör foglalta el.

A XXI. század kezdetén mi is úgy gondoltuk, hogy valami hasonlóba fogunk, hiszen a közös éneklés, víg nótázás összehozza az embereket, megerősíti összetartozás-tudatukat, és nem utolsósorban örömet szerez valamennyiüknek. Mivel céljaink, értékrendünk és kedvtelésünk hasonló az egykor Thill Nándor vezette társasághoz, ezért úgy határoztunk, hogy – őket választva szellemi elődeinknek – nyomukba lépünk, és a hajdani dalárhagyományokat követve újraalapítjuk a Pest-Budai Dalárdát. Eleinte csak a magunk kedvére gyűltünk össze, hogy asztal mellett legényes hangulatban elevenítsük föl elődeink már-már elfeledett énekeit, történeteit, vitézi tetteit, később a dalesteket országjáró kirándulásokkal, pinceszerezésekkel, szüreti mulatságokon való föllépésekkel egészítettük ki.